Egy képes cikksorozatot indítok rögös útjára, amely az autósportban szerepelt, ismert, ill. kevésbé ismert autók összehasonlítását fogja ecsetelni. Az egybevetések történhetnek szín, festés, forma, alak, vagy összkép alapján, a lényege ezen egyeztetéseknek, hogy a két (esetleg több) autóban találjunk valami közös tulajdonságot. A cikksorozat bevezető részében rögtön három komparációt közlök.

1. összehasonlítás - teljes méretben: itt

Az első összehasonlítás két, a nyolcvanas években nyúzott Formula 1-es autót állít szembe egymással, a német ATS csapat 1983-as D6-os, valamint az olasz Minardi által fejlesztett M187-es típusjelre hallgató modelljét. Első ránézésre aerodinamikai elemeiben hasonló a két autó, szintúgy színezeteikben is meglepően sok a hasonlóság. A Formula 1-es csapatok többször alkalmaztak az évek során olyan megoldásokat, hogy a cockpit oldalát feketére mázolták, esetleg nem is nyúltak a felülethez, így az megmaradt a jellegzetes kevlármintájával a versenyekre. Rákereshetünk például a McLaren modelljeire: az 1980-as évek elejétől egészen 1992-es szezonig bevált módszer volt az autó küllemében, hogy kimondottan csak a pilótafülke tetejét, felső részét burkolták be, látták el színezettel, szponzorokkal, feliratokkal. Az első években még kevésbé volt észrevehető, ám az 1991-es MP4/6-os modellen látszik igazán, hogy a cockpit függőleges esésű oldalát teljesen meztelenül hagyták.

Ayrton Senna, McLaren Honda, 1991 - cockpit-móka

Az ATS pilótája, Manfred Winkelhock ugyan tehetséges pilóta volt, az autó beállításait az időmérő edzésekre számtalan alkalommal sikerült nagyszerűen belőni - Winkelhock többször is az első tízben végzett -, sőt, a futamokon gyakran megkörnyékezte a pontszerző helyezéseket - a silverstone-i futamon 29 kört vezetett a hatodik helyen -, ám sajnálatos módon az autó megbízhatatlanságából fakadóan egyetlen pontot sem sikerült szereznie 1983-ban.

Két M187-es Minardi rajtolt az 1987-es szezonban, nevezetesen a spanyol Adrián Campos, illetve az olasz Alessandro Nannini tekerték a talján istálló autóit. Ha nem vezettek volna sem lett volna előrébb a csapat, ugyanis borzalmas évadot zárt az istálló "pontatlanul", Campos egyszer, Nannini mindössze háromszor ért célba a 16 futamot számláló idényben. Nannini gyújthatta volna be a remény szikráját, a hockenheimi versenyen az előle kipotyogó pilótának, s egy kis önerőből mutatott gyorsaságnak köszönhetően féltávon már a hetedik helyen autózott, ám ha nem döglik be a motorja a 29. körben, jó eséllyel pályázhatta volna meg valamelyik pontot érő helyezést. Később Portugáliában és Mexikóban is megkörnyékezte a legutolsó pontszerző helyeket, ám az autó technikai visszavonulót fújt valamennyi alkalommal.

Ám hogy a hasonlóságoknak végképp nyomatékot szolgáltassunk, akkor illik feleleveníteni egy, a Magyar Televizión futó francia-kanadai-magyar filmsorozatot, ami szép hosszú nagykötőjellel ékesítve a Forma—1 (franciául: Formule 1) névre hallgatott.

Nos, ki emlékszik rá?

A sokak számára ismeretlen, Nardo Castillo által rendezett filmsorozatban olyan versenyautók tűnnek fel, amik 1985 és 1987 között szerepeltek a Formula 1-ben, s az egyik főszereplő autója egy 1987-es Minardi volt, vagy éppen egy korábbi évi ATS, ugyanis a filmeseknek nemigazán tűnt fel, hogy gyakorlatilag egy jelenetben hol egy Minardit, hol egy ATS-t mutattak a versenypályán, mint a főszereplő, Manuel Gélin által játszott Luc Sainclair autóját.

2. összehasonlítás - teljes méretben: itt

Két teljesen különböző autó, két teljesen eltérő dizájn, 12 év korkülönbség, egy valami azonban szemet szúr mindkét képen, mégpedig a 2010-es BMW Sauber cápaorra profilból kiköpött hasonmása a korábbi, 1998-as Prost autónak.

Peter Sauber és istállója mindig is híres volt arról, hogy valami újat hozott, újat teremtett, újat vezetett be a nagyközönség számára, olykor szinte teljesen ismeretlen nevű fiatalokat szerződtetett (1994-ben Heinz-Harald Frentzen, 2001-ben Kimi Räikkönen, 2002-ben Felipe Massa, 2006-ban Robert Kubica stb.), olykor egy bizonyos BMW konszern F1-es projektjének alapozását biztosította, olykor egészen különleges aerodinamikájú autókat terveztetett, s ezek közül is a 2010-est emelném ki, amely egészen jellegzetes orrkialakítással rendelkezett. A cockpit hosszát megnövelendő az orrkúp egészen előrenyúlik az első légterelő fölött, ehhez hasonló megoldást korábban Alain Prost csapatának autóin is kiviteleztek a szakemberek 1998-ban, ám a teljesen rossz légellenállási paraméterekkel rendelkező autó teljesítményén mondhatni semmit sem javított, a két Prost-versenyző, Olivier Panis és Jarno Trulli rendre a sereghajtók között fáradoztak a semmiért, Trullinak jött össze egyetlen pont a szezon során, amit a Jolly Joker futamon, Spa-Francorchamps-ban tudott kínkeservesen összehozni. A 2010-es "Sauber-cápák" sem voltak túlságosan üdébb színfoltjai a mezőnynek, talán Kamui Kobayashi nevét említhetnénk pozitívumként, aki többször bizonyult erős pontszerzőnek a kevésbé gyors Pedro de la Rosa és Nick Heidfeld mellett.

Hogy bevált-e a cápanózi? Nos, nem hiszem, hogy bárkinek is kétségei lennének afelől, hogy nem. Szép, csinos forma, karcsúsít az autó összképén, néhány kisebb pénzű hirdetőnek akár lehetőséget is jelenthet a nem túl nagy felületkiegészítés, de az évek során nemigazán bizonyult az autó sebességnövelésére alkalmas megoldásának, bár elnézve a 2014-es orrkúp-kialakításokat, lehet, hogy még visszasírjuk ezeket a korábbi Pinokkió-modelleket.

3. összehasonlítás - teljes méretben: itt

Harmadik összehasonlításunk tulajdonképpen nem is számítana olyan óriási szenzációnak, hiszen ugyanazon csapat autóiról lévén szó a köztük fennálló, mindössze két évnyi különbséggel. A Footwork (Arrows) csapat autói általában mindig tetszetős ruhát öltöttek a kilencvenes években, nem volt ez másképp 1994-ben és 1996-ban sem, mint ahogyan az sem, hogy mindkét szezonban rendkívül gyengén szerepelt a csapat.

Massimiliano Papis, Footwork Hart, 1995 - színcserés támadás

Mi késztetett arra, hogy ezt a két autót egymáshoz hasonlítsam? Tulajdonképpen az, hogy az 1995-ös szezonban fordított festést alkalmaztak - ahogyan a bekezdés fölötti képen is látható -, azaz az autó orra tündöklött pirosban, a feneke pedig kékben, s mindezek után, 1996-ra ismét visszatértek a két évvel korábbi dizájnra, ám ebben a jellegzetes kinézetű autóban sem lehetett sokáig gyönyörködni, úgymond ideiglenes festésként alkalmazták mindaddig, amíg a csapathoz meg nem érkezett a Power Horse energiaital-gyártó cég, mint szponzor.

Jos Verstappen, Footwork Hart, 1996 - új főszponzor, új alapszín

A cikksorozat következő részeiben törekedni fogok nem Formula 1-es gépek megismertetésére, a lehetőségekhez mérten bemutatni őket a nagyérdemű számára és meggyőzni sok-sok lelkes autósport szurkolót arról, hogy a topnak számító világbajnokságot figyelmen kívül hagyva is léteznek szebbnél szebb - vagy éppen rondábbnál rondább - megoldások színre vagy színtelenségre, formára vagy formátlanságra, puritánságra vagy kidolgozottságra, amelyek rabul ejthetik a szívünket, vagy esetleg szörnyülködésre késztethetnek bennünket. Kinek a pap, kinek a paplan...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.